Popovics György 1951. A munka öröme. Könyv és Folyóiratkiadó. Uzshorod. 29-33.

-          „Visszaemlékeztem, amint teljesen fiatal legényként először bocsátkoztam le a mély sóbányába, miután kényszerűségből abbahagytam az iskolai tanulást. Eleinte itt minden megragadta képzeletemet. A száz és még több méter magas sókamrák, színpompás, varázslatos palotáknak tűntek fel előttem. A 30 és ennél több négyzetméter alapzatú, hatalmas sóoszlopok, amelyek csúcsa eltűnt valahol a kamrák boltívei alatt, mesebeli várkastélyok bástyáira emlékeztettek.

Apámtól, aki egész életét a bányának áldozta, sok érdekes és borzalmas legendát és történetet hallottam a szolotvinói sóval kapcsolatosan. Apám néha a térdére ültetett és beszélni kezdett a tutajosok bátorságáról és rátermettségéről, akik a viharzó és alattomos Tiszán úsztatták le a Dunára a sóval megrakott tutajokat. Apám azt állította, hogy a huszti és korolevói várat gránitcsúcson állítólag azoknak a vízi és szárazföldi utaknak a védelmére építették, melyeken a szolotvinói sót szállították.”

„Már a bányába érkezésemet követő első napokban észrevettem, hogy a sóbányászok különös magatartást tanúsítanak a bánya iránt. Látni lehetett, hogy büszkék mesterségükre, de ugyanakkor gyűlölik a bányát. […] A munkanap 10 órát tartott, a felszíni munkánál pedig – 12 órát. […] Figyelmesen nézegettem a vájárok kimerült, sóátitatta izzadsággal borított arcát és meztelen hátát. Ezek a vájárok csákányokkal és ékekkel vájták a réseket a kijelölt sóréteg körül. Félelemmel gondoltam: vajjon kibírom-e az ilyen emberfeletti mnkát!

Amikor a rések mélysége elérte a két métert, a vájárok vasékekkel lehasítottk a sóréteget, majdpedig ingadozó deszkán kimásztak a résekből, vállukon sódarabokkal, mellyeket a csillékbe hordtak.”

Nincs szerző 1901. Értesítő a hazai bányásziskolákról az 1900-1901-iki tanévre. Bányászati és kohászati lapok 34. évfolyam. 19. szám 1-5

-          a bányászképzés Selmecbányán, Felsőbányán, Pécsen, Nagyágon, Verespatakon folyik

-          Selmecbányán és Felsőbányán 3éves a képzés, mely 3 részre oszlik (előkészítő tanfolyam, közös tanfolyam és elkülönített szaktanfolyam – bányászok és kohászok számára)

-          1-2 évig már alkalmazásban kellett lenniük kohómunkában vagy bányamunkában

-          jól elvégzett reáliskolát, algimnáziumot vagy elemi iskolát kellett elvégezniük

-          17-26 éves kor között kell lenniük, erős testalkatúaknak, edzetteknek, munkához szokottaknak, akik jól látnak, hallanak és kommunikálnak, magyarul írni és olvasni tudnak, nőtlenek

-          az árvaházakból érkezettek előnyt élveznek

-          állami ösztöndíjas (10 hónap alatt 240 korona) és magántanulók voltak

-          az állami ösztöndíjasok 3 évig kell a kincstár alkalmazásában maradjanak vagy vissza kell fizetni a képzés 1/3-át – nyáron pedig a kijelölt munkát kell végezniük és saját fizetésükből megélni

-          egy bányásziskolában 46db ösztöndíjas hely van

-          tandíjat senkinek nem kell fizetni

-          a képzés főleg gyakorlatorientált

-          minden évben tesznek látogatást valamelyik bányában

-          minden félév szóbeli vizsgával zárul – a tanév szeptembertől júniusig tart

-          ezekben az iskolákban tisztek és altisztek nevelkedtek