A sóbányák:

·         Dankó Imre, Domonkos Ottó, Gáborján Alice, Juhász Antal, †Kresz Mária, 
K. Csilléry Klára, Paládi-Kovács Attila, Selmeczi Kovács Attila, 
Szolnoki Lajos, Timaffy László1988-2002. Húsipar, vegyipar, sóbányászat. In: Paládi-Kovács Atilla (szerk.) Magyar néprajz III. kötet. Akadémiai Kiadó. Budapest. http://mek.niif.hu/02100/02152/html/03/38.html (2018-08-15)

-          a sóbányászat általános fajtája volt a mélyművelés

-          függőlegesen vágva a sórétegeket alakították ki az aknákat és haladtak lefelé

-          a só önboltozódása révén szilárd falazatú csarnokot képezett

-          kezdetben tölcsér vagy harang alakúak voltak, a 18. századtól kezdve kezdték a paralelogramma illetve koporsóidom formát követő csarnokokat kialakítani

-          ezeket az aknákat a felszínnel a kémény alakú torok kötötte össze

-          a régebbi bányáknak két torkuk volt, az egyiken létrán ereszkedtek le a bányászok, a másikon pedig a kitermelt sót hozták a felszínre

-          az egyik torok felett helyezkedett el a bányaépület, ahol kerekes millyehajtóval hozták felszínre a sót (lovak segítségével működtették)

-          a felvonó kötél karvastagságú volt és egy kosár vagy bőrtömlő volt a végére erősítve (ez vagy bivaly-, vagy medvebőrből készült)

-          a sógerendák kivágásánál a só 1/5-e aprósó/porsó lett, melynek természetesen csak a tiszta részét értékesítették

·         Hathalmi Gabnay Ferencz 1892. A Máramarosról. Turisták lapja. 4. évfolyam. 11. szám 333-337.

-          Kunigunda és a Ferencz-akna leírása

-          lefelé táguló hatalmas terem

-          hordók vannak a személyi szükségletek ellátására

-          a sót tömbökben hasítják le és később darabolják fel

-          Kunigunda aknában van egy piramis, ami 60 méter magas és lépcsőzetes oldalú

·         Dr. Lasz Samu 1908. Ahol a kősó terem. Magyar Turista közlöny 15. évfolyam. 3. szám 1-8.

-          Újváron a csarnok- és kamrarendszer kialakítása dívik

-          kamrarendszer: kamrákat vágnak a sótestbe és folyosókkal közlekednek közöttük

-          csarnokrendszer: csarnokokat vágnak és ezeket pillérek vagy oszlopok választják el

·         Popovics György 1951. A munka öröme. Könyv és Folyóiratkiadó. Uzshorod. 29.

-          „Visszaemlékeztem, amint teljesen fiatal legényként először bocsátkoztam le a mély sóbányába, miután kényszerűségből abbahagytam az iskolai tanulást. Eleinte itt minden megragadta képzeletemet. A száz és még több méter magas sókamrák, színpompás, varázslatos palotáknak tűntek fel előttem. A 30 és ennél több négyzetméter alapzatú, hatalmas sóoszlopok, amelyek csúcsa eltűnt valahol a kamrák boltívei alatt, mesebeli várkastélyok bástyáira emlékeztettek.

Apámtól, aki egész életét a bányának áldozta, sok érdekes és borzalmas legendát és történetet hallottam a szolotvinói sóval kapcsolatosan. Apám néha a térdére ültetett és beszélni kezdett a tutajosok bátorságáról és rátermettségéről, akik a viharzó és alattomos Tiszán úsztatták le a Dunára a sóval megrakott tutajokat. Apám azt állította, hogy a huszti és korolevói várat gránitcsúcson állítólag azoknak a vízi és szárazföldi utaknak a védelmére építették, melyeken a szolotvinói sót szállították.”

 

„Már a bányába érkezésemet követő első napokban észrevettem, hogy a sóbányászok különös magatartást tanúsítanak a bánya iránt. Látni lehetett, hogy büszkék mesterségükre, de ugyanakkor gyűlölik a bányát. […] A munkanap 10 órát tartott, a felszíni munkánál pedig – 12 órát. […] Figyelmesen nézegettem a vájárok kimerült, sóátitatta izzadsággal borított arcát és meztelen hátát. Ezek a vájárok csákányokkal és ékekkel vájták a réseket a kijelölt sóréteg körül. Félelemmel gondoltam: vajjon kibírom-e az ilyen emberfeletti mnkát!

Amikor a rések mélysége elérte a két métert, a vájárok vasékekkel lehasítottk a sóréteget, majdpedig ingadozó deszkán kimásztak a résekből, vállukon sódarabokkal, mellyeket a csillékbe hordtak.”